Lassú

||:Gyötör engem a szerelem, nem táplál,:||
||:árva szívem nyugodalmat nem talál.:||
||:Árva szívem nyugodalmat nem talál.:||
||:Ázom, ázom, azt gondoltam, hogy esik,:||
||:pedig csak a két bús szemem könnyezik.:||

Muzsikaszó hallatszik a cserjésben,
most viszik a rózsám az esketőre.
De szeretnék és is akkor ott lenni,
mikor a pap a rózsámat esketi.

||:Hallanám meg, hogy tagad ki szívéből.:||
||:Nem félsz rózsám a fenn való Istentől?:||

Ez az utca bánat utca, bánat utca,
bánatkovel van kirakva, van kirakva,
||:Azt is az én rózsám rakta,
hogy én járjak sírva rajta.:||

Nem járok én, nem járok én sírva rajta,
Járjon aki, járjon aki kirakatta,
||:Nem járok én sírva rajta,
járjon aki kirakatta.:||

||:Úgy elmennék, ha mehetnék,
ha szabad madár lehetnék.:||
||:Szabad madár nem lehetek,
rózsám hozzád nem mehetek, á-lálálá-lálá-lálálá.:||

||:Anyám, Anyám, Édesanyám,
Ne kiálts több átkot reám!:||
||:Kiáltottál már eleget,
elégeld meg mindezeket, á-lálálá-lálá-lálálá.:||

Szék városi híres templom harangja,
ej, de ritkán hallszik nálunk a hangja.
||:De amikor, elhozza az esti szél,
eszembe jut, hogy te engem szerettél.:||

Száradjon el minden virág a réten,
aludjon ki minden csillag az égen,
||:nap se süssön, gyász borítsa az eget,
mer` egy kislány csalta meg a szívemet.:||

Ablakomba besütött a holdvilág,
az én rózsám abban fésüli magát.
Göndör haját százfelé fújja a szél,
köszönöm babám, hogy eddig szerettél.

De szeretnék az erdőben fa lenni,
ott is csak a tölgyfa nevet viselni
mert a tölgyfa kék lánggal ég, füst nélkül,
az én szívem soha nincs bánat nélkül.

De szeretnék az égen csillag lenni,
az ég alján homályosan ragyogni
(ott is csak a hajnalcsillaggal járni)
éjfél után megkerülném az eget,
hadd tudjam meg, hogy a babám kit szeret.

De szeretnék a templomban ott lenni
Mikor az én kedves babám esketik
Meghallgatnám mit tagadsz ki szívedből
Hogy te csalfa nem félsz a Jóistentol

Szép a csikó, ha szépen fel nyergelik
Szép a babám, ha szépen felöltözik
Mikor menyen a templomban elottem
Az én szívem majd kiugrik belolem

Verje meg az Isten azt a jó anyát,
Ki eltiltja babájától a fiát,
Engemet is eltiltott egy mostoha,
Törje ki a válogatós nyavalya.

Nem vagyok én, én az oka semminek,
Édesanyám volt az oka mindennek,
Mért nem adott engem oda csak annak,
Kit a szívem kiválasztott magának.

De szeretném a szívemet kivenni
Virág helyett az asztalra letenni
Hogyha látnád hervadását szivemnek
Akkor tudnád régi babám, hogy szeretlek

Nincs édesebb a havasi dinnyénél
Nincs kedvesebb az elso szeretonél
Mert az elso igazán tud szeretni
Másodikért de sokat kell szenvedni

Jaj de bajos ketten egyet szeretni
Tövis közül gyöngyvirágot kiszedni
Én már tudom, mer én régen próbálom
Még az ellenségemnek sem kivánom

Jaj de bajos egy párnára feküdni
Aki egymást nem igazán szereti
A párnának a két széle elszakad
A közepe tiszta újan megmarad

Jaj de könnyu egy párnára feküdni
Aki egymást igaz szívvel szereti
A párnának a közepe elszakad
A két széle tiszta újan megmarad.

Elmegyek, elmegyek
Messze földre megyek
Ennek a városnak
Lakója nem leszek

Ha elmégy is rózsám
Csak hozzám igaz légy
Igaz szerelmedet
Hamisra ne fordítsd

A tököt a földbe
Nem magának szántja
Az anya a lányát
Nem magának szánja.

||:Bőg a bárány a mezőbe:||
||:a menyasszony kiskertjébe.:||
||:Siratja a koszorúját, :||
||:elhullatta a virágját.:||

||:Ne sirasd gyöngykoszorúdat,:||
||:mer' én kötek néked olyat.:||
||:Éjjel, nappal kössed rózsám,:||
||:űgysem leszel többet leány.:||

Tele van a sötét égbolt ragyogó csillaggal,
tele van az én szívem is keserű bánattal.
Mit ér nekem, mit ér nekem csillag ragyogása,
ha az én bús szívemnek nincs vígasztalása?

Látod életemet, nem igen gyönyörű,
az én két orcámon folydogál a könyű,
Ha tudtad határát igaz szerelmednek,
mért nem hagytál békét én árva szívemnek.

Szabad a madárnak ágról-ágra szállni,
csak nekem nem szabad te hozzád eljárni.
Igaz szerelemnek nem kell cégért dugni,
megtudják az irígyek, s elfogják átkozni.

Minden madárkának szabad ágra szállni
csak nekem nem szabad az utcán járni.
Titkos szerelemnek nem kell cégért dugni,
mert vagynak irigyek s el fogják gátolni.

Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék,
ej, de búsan telnek nálunk az esték.
||:Látod babám, eljöhetnél egy este,
s meglátnád a bús szívemet lefestve.:||
(Meglátnád a két halovány orcámat
Melyet érted megsárgított a bánat.)

El is mennék én hozzátok egy este,
ha az anyád a kapuban nem lesne,
||:de az anyád olyan huncut menyecske,
kihallgatta, hogy mit beszélünk az este.:||

Én az éjjel nem aludtam egy órát,
hallgattam a régi babám panaszát.
||:Éjfél után mondta meg, hogy mi baja,
Őszeretne, de az anyja nem hagyja.:||

Székvárosi öreg templom harangja,
Jaj, de búsan hallszik nálunk a hangja,
De amikor elhozza az esti szél,
Eszembe jut, hogy te engem szerettél.

Nem szeretsz már, nem hallom a harangot,
nem is hoz már életembe soha jót.
Sírig tartó hű szerelmet fogadtál,
saz estéli harangszónál elhagytál.

Száradjon el minden virág a réten,
aludjon el minden csillag az égen.
Nap se süssön, gyász borítsa az eget,
mer' egy kislány csalta meg a szívemet.

Zöld erdőben terem a mérges kígyó,
szép leányból lesz a legény csábító.
Jaj, Istenem, de jó annak ki csúnya,
szegény legény szívét nem szomorítja.

Jár a kislány virágos zöld mezőben,
fejér kendőt lobogtat két kezében.
Fejér kendő a szerelem zászlója,
nem a világ, állj meg babám egy szóra.

Hűs a berek, patak menyen az alján,
gyere oda búslakodó kisleány.
Barna kislány ne indulj el utána,
bánat virág virágozik nyomába.

Gyócs az ingem, kötőre van az ujja,
nézd meg babám, kibomlott a galandja.
Gyere ide, kösd meg szépen csokorra,
nem kívánom ingyen, tedd meg csókomra.

Barna legény nem megyek a berekbe,
galand csokrot nem teszek az ingedre.
Tettem egyszer, átkozott vót az óra,
melyben veled megállottam egy szóra.

Megengedje Szék városa,
ha nem voltam jó lakosa.
Isten veled Édesanyám,
nem viselsz több gondot reám.

Mikor megyek a kapuson,
nézz ki rózsám az ablakon.
Vess utánam egy pillantást,
Úgy sem látjuk többet egymást.

Jól esik a bús szívnek, hogyha panaszolhat,
hogyha bánatjaiból másnak is adhat.
Ó én édes galambom, ó jaj, mint szeretlek,
egy fél fertály óráig el sem felejtelek.

Még éjjel is álmomban képedet ölelem,
de mikor felébredek csak hűlt helyed lelem.
Ó én édes galambom ó jaj, mint szeretlek,
Egy fél fertály óráig el sem felejtelek.

||:Hegyen ülök, búsan nézek le róla,:||
||:mint a boglya tetejéről a gólya.:||

||:Lenn a völgyben lassú patak révedez,:||
||:Az én árva életemnek képe ez.:||

||:Megemésztett engemet a szenvedés,:||
||:mert búm sok volt, örömem meg oly kevés.:||

Mi zörög, mi zörög a sűrű erdőben,
talán az én rózsám ökrét hajtják a cserére.

Ha hajtják, hadd hajtsák, hadd fizessen érte,
mer' az a szép piros hajnal más kislánynál érte.

Az egyikhez eljár, a másiknál meghál,
nekem pedig azt esküszi, hogy senkihez sem jár.

||:Búza közé száll a dalos pacsirta, :||
||:hogyha magát már odafönn kisírta.:||

||:Én is szállnék, száll a lelkem zokogva,:||
||:leszállani nem szállhatok sehova.:||

||:Nem fogad bé hova szállnom kellene,:||
||:búzavirágszemu babám kebele.:||

Édesanyám rózsafája
engem hajtott utoljára,
Bár soha se hajtott volna, hajtott volna,
maradtam volna bimbóba, hateha.

Én vagyok az, aki nem jó,
fellegajtó nyitogató,
nyitogatom a felleget, a felleget,
sírok alatta eleget, hateha.

||:Húzzad cigány, ne húzz kettőt:||
||:most találtam hű szeretőt:||

||:Úgy búsulok majd meghalok:||
||:mégis jókedvet mutatok:||

||:Nem úgy van most, mint volt régen,:||
||:nem az a nap süt az égen.:||

||:Nem az a nap, nem az a hold,:||
||:nem az a szeretőm ki volt.:||

||:Mer aki volt, rég elhagyott,:||
szebbre vágyott, de nem kapott,
még olyat se, mint én vagyok.

||:Ne sirasd gyöngykoszorúdat,:||
||:mer' én neked kötek olyat:||

||:Éjjel-nappal kössed rózsám,:||
||:úgy se leszel többet lejány.:||

||:Hadd el bús szívemet, sírjál,:||
||:úgy sincs kinek panaszoljál.:||

||:Panaszoljál az egeknek,:||
||:azok nem mondják senkinek.:||

||:Gyötör engem a szerelem, nem táplál,:||
||:árva szívem nyugodalmat nem talál.:||

||:Ázom, ázom, azt gondoltam, hogy esik,:||
||:Pedig csak a két bús szemem könnyzik.:||

Este van, este van, de nem minden lánynak,
Csak annak a lánynak, kihez sokan járnak,
Hozzám nem jár senki, nincs is nékem este,
Nekem minden este gyászosra van festve.

Látod rózsám, látod azt a száraz nyárfát,
mikor az kizöldül, akkor megyek hozzád,
Mikor egy szem búza száz kalangyát terem,
csendes folyó vize visszafelé megyen

||:Bízom Isten után, kizöldül az én fám,
rózsám, a te csalfa szíved visszatér még hozzám:||

Istenem, Istenem, én édes Istenem,
hogy kell e világot búval eltöltenem,
Egy esztendő, kettő, búval is eltelik,
hej, de az enyém sok, soha el nem múlik.

||:Szabad a madárnak ágról ágra szállni,:||
||:csak nekem nem szabad a rózsámhoz járni.:||

||:A vadgalamb fészkét rakja az ágon,:||
||:turbékolja, hogy néki nincs hű párja.:||

||:Nekem sincsen apám, anyám, szeretőm, :||
||:kinn nyugosznak ott a sötét temetőn. :||

||:Temetőbe egyedül egy mély sírdomb,:||
||:ráhajlott egy szomorú fűz citrom lomb.:||

Jól gondold meg rózsám elejét, utolját,
hogy kivel kötöd be életednek sorát.

Mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhassad.
Sem nem tiszta búza, hogy learathassad.

Fúvom az énekem, de nem jókedvemből,
csak a bú fúvatja szomorú szívemből.

Soha se vétettem Szeben városának,
mégis behivatott engem katonának.
Verje meg az Isten Szeben mészárosát,
hogy miért vágta le kicsi bormyú lábát

||:Szegény kicsi bornyú nem tud lábán járni,
gyalog katonának hátán kell hordozni.:||

Leszállott a páva vármegyeházára
teringeti szárnyát ki Magyarországra.

Teringeti szárnyát ki Magyarországra
sok szegénylegénynek szabadulására.

Azt tudod édesem, hogy el vagy felejtve,
éjjel is nappal is szívembe vagy rejtve.

Nincsen a világon nagyobb nyomorúság,
Mint kik összepárosodnak, s nem szeretik egymást.
Ha meg kell ölelje karjait fájlalja,
Ha meg kell csókolja, bús könnyit hullatja

Szeretlek, szeretlek, csak ne mondd senkinek,
még a templom földjén össze nem esketnek.
Ne mondd meg anyádnak, hogy szeretlek téged
ne tudja meg senki, hogy meghalok érted.

Rózsám ha meghalok, tégy egy annyit értem,
hogy ha nem is sajnálsz, sirassál meg engem.
Ne sirassál rózsám, ott hol sokan látnak,
sírd ki két szemedet magános fejfámnak.

Fekete a holló, gyászt visel magáér',
én is gyászt viselek jegybéli mátkámér'.

Állj meg holló, állj meg, vidd el levelemet
apámnak, anyámnak, jegybéli mátkámnak.

Ha kérdik hogy vagyok, mondd hogy beteg vagyok,
idegen országban csak bújdosó vagyok.

Akit én szeretek, csak egyszer láthatnám,
szívem bánatával mindjárt megnyugodnám.

Idegen országban, idegen emberek,
járok az utcákon, senkit nem ismerek.

Eredj kedves fiam, eredj ha menned kell.
A jó Isten legyen minden lépéseddel.

Ha meghalok, ha meghalok,
tudom, hogy eltemetnek.
Azt is tudom, azt is tudom,
fekete földbe tesznek
Kék virágot virágzik a temető,
szőke lányban nincsen igaz szerető.

Ha meghalok, ha meghalok
meghagyom a babámnak,
ne sirasson, ne sirasson
hétköznap, csak vasárnap.
Akkor is csak bal szemével sirasson,
jobb szemével babájára kacsintson.

Be szépen szól a cimbalom,
mi lesz belőlünk galambom?
Belőlem egy fülemüle,
ki a párját elvesztette.
Belőled lesz szép szomorú,
egy szép elhervadt koszorú.

Csak azt mondd meg, rózsám melyik úton mész el?
Fölszántom én azt aranyos ekével,
be is vetem én azt szemenszedett gyönggyel.
El is boronálom suru könnyeimmel.

Amerre én járok még a fák is sirnak,
gyenge ágairól levelek hullanak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
mer' akit szeretek, mást szeret nem engem.

Csikorog a szekér, szép hat ökör húzza.
Mellette egy barna legény könnyeit hullatja.

Ne sírj barna legény, ne hullasd könnyedet,
mer' akit szerettél, mást szeret, nem téged.

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem,
mér' nem teremtél meg minden fa levelen?

Minden fa levelen, minden fa tetjén,
hogy szakított volna minden szegény legény.

Minden fa tetején, minden bokor alján,
hogy szakított volna szegény leány.

Lám én szakítottam el is szalasztottam,
szelíd galamb helyett vad galambot fogtam.

Szállj le hattyú, szálj le a fekete földre,
vidd el az én bús levelem a régi helységembe.

Egyiket apámnak, másikat anyámnak,
ej a harmadikat az elhagyott babámnak.

Írom a levelem sűrű könnyeimmel.
Hej le is pecsételem szomorú szivemmel.

Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
||Ha a rózsám odajönne,
az ekét tartani.||

Szántottam, szántottam,
hat ökret hajtottam,
minden egyes fordulásnál
egyet kurjantottam.
Azt a rózsám meghallotta,
kijött hozzám nyomban.

Kurjantásod hallva
az ebédet hoztam.
Letettem én a szénaboglyára
ott fogyasztjuk el azt.

Szántottunk, szántottunk,
hat ökret hajtottunk,
minden egyes fordulásnál
egymást megcsókoltuk.
Minden délben a szénaboglyánál
egymáséi voltunk.

A gazda meglátta,
az égre sóhajtva.
||Összefogta a két kezét,
emígy sóhajtozott:||
összefogta a két kezét,
emígy fohászkodott:||

Uram, én Istenem,
világ vége vagyon,
||a szolgám a babájával
a napot lopja moston.||

A szolgám, s a boglyám,
babája úgy rázza,
||feldöntik a szénaboglyám,
az Isten megáldja.||

Haragszik a gazda,
hogy mi ily mulatunk,
||ha haragszik, vigye el a kánya,
de mi még maradunk.||

A gazda haragszik,
de majd megbékéllik,
valamikor ő is azt csinálta,
arra emlékezik.
Valamikor ő is azt csinálta,
ezért sóhajtozik.

Amikor szántottunk,
hat ökret hajtottunk,
minden egyes fordulásnál,
egymást megcsókoltuk.
Minden délben a szénaboglyánál
egymáséi voltunk.

Négyes (magyar)

Es' az eső szép csendesen,
ne sírj rózsám keservesen.
Ne sírj rózsám keservesen,
majd megsegít a Jóisten.

Szennyes ingem, szennyes gatyám,
Mezőségen lakik anyám.
Nincsen fája se hamuja,
hogy az ingem megszapulja.

Ne nézd hogy én szennyes vagyok,
mert szívembe nincsen mocsok.
Az az egy pecsét benne van,
szeretlek én rózsám nagyon.

||:Szabad madár, vagy te rózsám,
mégis ritkán jársz el hozzám.:||
Ha én olyan szabad volnék,
minden este nálad volnék,
ajlalala, lalala, lala

||:Este későn ne járj hozzám,
tilalomban tart az anyám.:||
Mond virág a rózsának,
tartson szeretőt magának,
tartson szeretőt magának,
ajlalala, lalala, lala

||:Ha elmész is, járj békével,
rólam se felejtkezzél el,:||
Akkor jussak az eszedbe,
mikor kenyér lesz kezedbe.
aj-lalala, la-lala, lala-la-la-la,

Akkor se jussak egyébről,
csak az igaz szeretetről.
Csak az igaz szeretetről,
ajlalala, lalala, lala

Ne szeressél kettőt-hármat, mer' az egy is elég bánat.
Olyan bánat a szívemen, kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna, szívem kettészakadt volna

||: Aj Istenem, hogy' éljek meg, hogy a világ ne szóljon meg :||
Szól a világ mit hajlok rá, úgy ég a tűz, ha tesznek rá.
Az egész világ rólam beszél, de azt mind elfújja a szél.

Úgy kellett volna szeretni, hogy azt ne tudja meg senki.
Megtudta az egész világ, minden rosszat reám kiált.
Aj, la, lala, la....

Ezek a szép szász leányok,
kihúzós kendőben járnak.
Ki van húzva a kendője,
elhagyta a szeretője.

A kisasszony azt hiszi,
hogy a betyár elveszi.
Ne higgye azt előre,
semmi válik belőle.

A kisasszony piperéz,
mindig a tükörbe néz.
A kisasszony gyönge teste
megkívánja minden este.

Három csillag jár az égen
Három szeretőm volt nékem
||:Az egyik szőke a másik barna, a harmadik arany alma:||

Áldd meg Isten azt az utcát
Kibe az én rózsám sétál
||:Kirakatom gyémántkővel, nézzen bele este-reggel:||

Verd meg Isten azt az utcát
Kibe az irigyem sétál
||:Kirakatom beretvával, essen bele orcájával:||

Erdő, erdő, kerek erdő,
de szép madár lakja kettő.
Kék a lába, zöld a szárnya,
piros a rózsám orcája.

Olyan piros, mint a vér,
tőlem gyakran csókot kér,
de én bizony nem adok,
inkább jól megátkozom.

Kilenc fiad néma legyen,
a tizedik leány legyen,
az is olyan csalfa legyen,
ország, világ híre legyen.

Kinek nincsen szeretője,
menjen ki a zöld erdőbe,
írja fel egy falevélre:
néki nincsen szeretője.

Kinek nincs kedve itt lakni,
menjen menyországba lakni.
Építsen az égre házat,
ott nem éri semmi bánat.

Építsen az ég szélére,
ott nem éri semmiféle.
Építsen az égre házat,
ott nem éri semmi bánat.

Szeress rózsám, csak nézd meg kit,
mer' a szerelem elvakít.
Engemet is elvakított,
örökre megszomorított.

Olyan furcsa kedvem vagyon,
a szőkét szeretem nagyon.
A barna sem ellenségem,
most is ő a feleségem.

Bonchidai sűrű berek
ott terem az igaz gyerek.
Ott termettem én magam is,
az én kedves galambom is.

Hasadj meg föld, rejts el engem,
ne engedd, hogy reggelt érjek.
Mert engemet minden reggel,
csak a búbánat serkent fel.

Ágas bogas sűrű cserfa,
nem láttam a rózsám még ma.
Meg se látom vasárnapig,
megszakad a szívem addig.

A felszegi magas torony,
beleakadt az ostorom.
Akaszd ki kedves galambom,
halvány orcádat csókolom.

Egek, egek bús fellegek,
szánjatok meg, ne halljak meg,
Szánjatok meg, ne halljak meg,
hogy a búval ne vesszek el.

Hajtsd ki rózsám az ökröket,
legeltesd meg szegényeket.
Bársony fűre ne hajtsd őket,
mer elveszik a szüredet.
S ha elveszik a szüredet,
mivel takarsz be engemet.
Van nekem egy cifra bundám,
betakarlak kedves rózsám

Azt mondja a kakukk madár,
nem sokáig élek én már.
Sírba viszen a búbánat,
meghalok rózsám utánad.
Ha kivisznek az udvarra,
borulj le a koporsómra.
Ejtsél reám egy pár könnyet,
talán megérdemlem tőled.

||:Táblás ablak az utcára,
nap süt üvegtáblájára.:||
||:Alatta szép kis kert virul,
jó szag terjed virágirul.:||

Esik eső, szakad, szakad,
szeretnélek, de nem szabad.
Szeretnélek, de nem merlek,
szeretőd van, attól félek.

Adj utat rózsám a búnak
Ne higgy minden csalfa szónak
Irigyeim annyin vannak
Mint a kutyák, úgy ugatnak.

Szeress rózsám csak nézd meg kit,
mert a szerelem megvakít.
Engemet is megvakított,
örökre megszomorított.

Lefelé folyik a Tisza,
nem folyik az többet vissza.
Panaszos a babám csókja,
ha sajnálja vegye vissza.

Árva vagyok apa nélkül,
de még árvább anya nélkül.
Árva vagyok, senkim sincsen,
csak egyedül az Úristen.

Szennyes ingem, szennyes gatyám,
Mezőségen lakik anyám.
Nincsen fája se hamuja,
hogy az ingem megszapulja.

Ne nézd, hogy én szennyes vagyok,
a szívemen nincsen mocsok.
Az az egy pecsét benne van,
szeretlek én rózsám nagyon.

Itt is terem sok szép virág,
madár dalol szép a világ.
De az mind semmit ér nekem,
ha a babám nem ölelem,
Es az eső szép csendesen,
sír a rózsám keservesen.
Ne sírj rózsám keservesen,
majd megsegít a jó Isten.

Es az eső, szakad, szakad,
szeretnélek, de nem szabad,
Es az eső a nyomáson,
ma van rajtam, holnap máson.
Ki nem hiszi próbálja meg,
mindenki magán tanul meg.
Én nem hittem, próbát tettem,
azzal magam elvesztettem.

Látod rózsám, azt a hegyet,
menjünk oda, szedjünk meggyet,
Én megrázom, te csak szedjed,
csókot is kapsz de csak egyet.
Elment az én rózsám Pestre,
hazajön holnap estére.
Ha hazajön, hazavárom,
de ha nem jön azt se bánom.

Ez a világ amilyen nagy,
Te, galambom, oly kicsiny vagy.
De ha téged bírhatnálak,
a világért nem adnálak

Te vagy a nap, én az éjjel,
teljes teli sötétséggel.
Ha szívünk összeolvadna,
rám be szép hajnal hasadna.

Ne nézz reám, süsd le szemed,
elégeti a lelkemet.
De hisz úgysem szeretsz engem,
égjen el hát árva lelkem.

Jer bé a temetőkertbe,
írd fel a sírom kövére.
A világon, a föld színén,
olyan árva nincsen, mint én.
Árva vagyok apa nélkül,
de még árvább anya nélkül.
Kérem a nagy Istenemet,
hogy el ne hagyjon engemet.

Eljön még az én napom is,
ha most bús homályban van is.
Aj, Istenem, vigasztalj meg,
ne hagyd, a búmba haljak meg.
A búm nem fogy el már soha,
mert én meg vagyok átkozva.
Vagy apámtól, vagy anyámtól,
vagy az idegen szájaktól.

Szeretett a fene soha,
csak meg voltam veled szokva.
Úgy meg voltam veled szokva,
el sem felejtelek soha.
Szeretetnek nagy a titka,
de jó annak, ki nem tudja.
Szerettelek tiszta szívből,
de elhagylak keservemből.

Es az eső szép csendesen,
ne sírj rózsám keservesen.
Ne sírj rózsám keservesen,
mert megsegít a jó Isten.
Elment az én rózsám Pestre,
hazajő holnap estére.
Ha hazajő, haza várom,
de ha nem jő, azt se bánom.

Magas hegyről foly le a víz,
többet rózsám bennem ne bízz.
Ha bízol is, csak úgy bízzál,
szeretőről gondoskodjál.

Mért búsulsz, tán megbántad már,
hogy engemet megbántottál.
Sose búsulj, úgyis késő,
ami elmúlt, vissza nem jő.

Búsulni sohase tudtam,
tőled rózsám megtanultam.
Búsultam én már eleget,
búsuljon a fene többet.

Ne szeressél kettőt, hármat,
mer' az egy is elég bánat.
Olyan bánat a szívemen,
kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna,
szívem ketté hasadt volna.

Aj Istenem, hogy éljek meg,
hogy a világ ne szóljon meg?
Szól a világ, mit hajtok rá,
úgy ég a tűz, ha tesznek rá.
Egész világ rólam beszél,
de azt mind elfújja a szél.

Úgy kellett volna szeretni,
hogy azt meg ne tudja senki.
Megtudta az egész világ,
s minden rosszat reám kiált.

Édesanyám miért is szültél,
ha engemet megvetettél?
Miért is szültél e világra,
örökös szomorúságra.

Édesanyám is volt nékem,
nem is olyan réges-régen.
Nem is olyan rég nincs anyám,
csak mióta meghalt apám.

Kimegyek a temetőbe,
leborulok egy sirkőre.
Az a sírkő kinek jele,
ott van apám eltemetve.

Leborulok sírhalmára,
szívem vigasztalására.
Göröngyei azt susogják,
itt vár reám a boldogság.

…
…
Itt lesz szíved meggyógyulva,
itt lesz lelked megnyugodva

Édesanyám miért is szültél,
ha ennyire megvetettél?
De sok mindennek kitettél,
a bánattól nem kíméltél.

Édesanyám, hol a szíved,
hol az anyai szerelmed?
Miért virágzik jégvirágot,
miért vetetted meg a lányod?

De szépen szól a cimbalom,
mi lesz belőlünk galambom?
Belőled egy árva madár,
egyik ágról másikra száll.

Belőlem egy bús gerlice,
ki a párját elvesztette.
De szépen szól a muzsika,
nekem még sincs kedvem soha.

||:Nincsen aki vigasztaljon,
csak aki megszomorítson.:||

Ha kiindulsz Erdély felöl,
ne nézz rózsám visszafelé.
Szívednek ne legyen nehéz,
hogy az idegen földre mész.
Idegen földön jártamban,
jutott nékem a bánatból.
Jut is nékem, amíg élek,
míg a földön felül élek.

Bármilyen szép vagy te világ,
benned nincsen semmi vígság.
Akármerre járok-kelek,
mindenütt csak búra lelek.
Semmi öröm, semmi vígság,
minek akkor ez a világ.

Minek a rózsaszín hajnal,
ha várni kell mindíg búval?
Minek nékem minden kincsem,
hogyha nincsen egy víg percem?
Nem kell nékem, csak temető,
ott nyugtat meg a teremtő.

Egek, egek bús fellegek,
hulljatok rám, hogy haljak meg.
Hulljatok rám, hogy haljak meg,
hogy a szívem szakadjon meg.

Éjjel nappal mindig iszom,
soha ki nem józanodom.
Árok, árok keskeny árok,
nem reméltem, hogy így járok.

Bele estem, benne vagyok,
abúbánat rabja vagyok.
Bele estem, benne vagyok,
nem láthatok, nem hallhatok.

Azért vagyok gyászvirág,
reám rúg az egész világ.
Búsulj rózsám, mer' én sírok,
tőled búcsúzni akarok.

Váljunk el rózsám egymástól,
Mint a fige a fájától.
A fige a hideg miatt,
mi az anyád átka miatt.

Szerettelek, nem kellesz már,
szidott anyád, ne szidjon már.
Nem fog engem meg az átka,
szálljon a maga nyakába.

Nem kivánok egyéb átkot,
egyél meg egy véka mákot.
S addig élj, amíg megeszed,
minden napra egy-egy szemet.

Alja, alja, párna alja,
nem jól van a fejem alja.
Gyere babám, igazítsd meg,
fáj a szívem, te gyógyítsd meg.

Úgy tedd a tűzre a tőkét,
hogy utána ne szikrázzék.
Úgy öleld meg a menyecskét,
hogy utána ne ??????

Úgy kellett volna szeretni,
hogy azt meg ne tudja senki.
Megtudta az egész világ,
minden rosszat rám kiált.

Szól a világ, mit hajtok rá,
úgy ég a tűz ha tesznek rá.
Egész világ rólam beszél,
de azt mind elhordja a szél.

S verjen meg az Isten rózsám,
ha te nem vagy igaz hozzám.
Mert én igaz vagyok hozzád,
jobban, mint az édesanyád.

Igaz vótam, mint a gyertya,
nem csalogattalak soha.
Te csaltál meg, nem én téged,
verjen meg az Isten téged.

Szőke víze a Tiszának,
s mond meg babám az anyádnak,
hogy az egész Tisza mentén
nincsen olyan leány, mint én.

Akármilyen reves tőke,
szebb a barna, mint a szőke.
Mert a szőkét víz hajtotta,
de a barnát Isten adta.

Nincs szebb virág a leánynál,
míg a legény utána jár.
Aznap szúrós kóróvá lesz,
mihelyest menyecskévé lesz.

Nincs szelidebb a legénynél,
míg a lánynak mindent igér.
De mikor megházasodik,
már csak a kocsmában lakik.

Verjen meg az Isten rózsám,
mért nem voltál igaz hozzám.
Mer' én igaz voltam hozzád,
igazabb mint édesanyád.

Nem átkozlak, nem szokásom,
verjen meg sok sóhajtásom.
Verjen meg a piros hajnal,
kibe siratlak jaj szóval.

Verjen meg a piros hajnal,
kibe siratlak jaj szóval.
Verjen meg a sötét éjjel,
de sok örömtől zártál el.

Jaj de sokat áztam-fáztam,
rózsám mikor hozzád jártam.
Jártam hozzád, nem járok már,
szidott anyád, ne szidjon már.

Széles a víz, keskeny palló,
igazán szeretni nem jó.
Mert aki igazán szeret,
megcsalják azt az emberek.

Válassz, válassz, jól meg nézd kit,
mert a szerelem elvakít.
Lám engemet megvakított,
örökre megszomorított.

Engem anyám úgy szeretett,
soha táncba sem eresztett.
Mind azt mondja, ki nem tudja,
hogy én nem búsúlok soha.

Ha bánatom öröm volna,
nálamnál vígabb nem volna.
Elosztották a bánatot,
ott sem voltam mégis jutott.

Ha mégegyszer elosztanák,
mind egy cseppig nekem adnák.
Lalalala…
Lalalala….

Fehér galamb ül az ágon,
köszönj kislány az anyádnak.
Köszönd meg a dajkaságát,
ahozzád való jóságát.
Köszönöm édesanyámnak,
hogy felnevelt szép lányának.
Köszönöm a dajkaságát,
irántam való jóságát.

A menyasszony szép virág,
koszorúja gyöngyvirág.
Az a boldog vőlegény,
ki azt mondja, az enyém.
A menyasszony gyöngykoszorú,
csak az én szívem szomorú,
A menyasszony szíve tája,
boldog minden dobbanása.

Virágos a fa teteje,
koszorús a leány feje.
Hullani kell a virágnak,
esküdni kell a leánynak.
Gyere rózsám, gyere már,
mer' a szívem téged vár.
Téged óhajt, téged vár,
téged csókolni nem kár.

Szép a leány, ha lánykort ér,
szép hajával játszik a szél.
De nem tudja, mi a bánat,
ha lánybarátival járhat.
De a leány férjhez megy már,
kalitkába bézárt madár.
Megtudja, hogy mi a bánot,
mer' az örömtől megválot.

Szeretnélek, de nem merek,
szeretőd van, attól félek.
Azt hallottam, édes kincsem,
tilt az édesanyád tőlem.
||:Ha tilt, hát szavát fogadd meg,
engem babám tagadjál meg.:||

Bonchidai sűrű berek,
nem terem az epret, meggyet.
Hanem terem vadvirágot,
ibolyát és gyöngyvirágot.

Bonchidai nagy hegy alatt,
ott van egy kút fedél alatt.
Aki abból vizet iszik,
babájától elbúcsúzik.

Úgy meg vagyok búval rakva,
mint a pallagi rózsafa.
Csak egy kettő terem rajta,
mégis terítve alatta.

Úgy elmegyek meglássátok,
hírem soha sem halljátok.
Mikor hírem meghalljátok,
bús levelem olvassátok.

Én Istenem még valaha,
bús életem fordítsd jóra.
Hozd fel a régi napomat,
hozd haza a galambomat.

Szól a világ, mit hajtok rá,
úgy ég a tűz ha tesznek rá.
Ha nem tesznek kialuszik,
míg végtére behamuzik

Szőke vize a Tiszának,
mondd meg rózsám az anyádnak.
Hogy az egész Tisza mentén,
nincsen olyan legény mint én.

De szépen szól a muzsika,
nékem még sincs kedvem soha.
Nincsen aki vígasztaljon,
||:csak aki megszomorítson:||

De szépen szól a cimbalom,
mi lesz belőlünk, galambom?
Belőlem egy árva madár,
||:egyik ágról másikra száll.:||

Ne húzd cigány ezt a vígat,
húzd a legeslegbúsabbat.
Könnyet fakasszon a zene,
||:könny hulljon a hegedűre:||

Húzzad cigány mer' már látom,
hogy múlik az ifiúságom.
Szomorúan keservesen,
||:mint amilyen az én kedvem.:||

Jaj Istenem, de megvertél, engem jobban mindenkinél,
Szőke szeretőt igértél, s egy barnával kifizettél..
Temetőben kék ibolya, nem leszek szerelmes soha,
láncot veretek szívemre, megmutatom bírok vele.

Szeretnélek, de nem merlek, szeretőd van attól félek,
azt hallottam édes kincsem, tilt az édesanyád tőlem.
Ha tilt, hát szavát fogadd meg, engem babám tagadjál meg.

Ne nízz reám süsd le szemed, elégeted a lelkemet,
elégeted a lelkemet, megetted az életemet.
Boldog volt az én életem, amíg szeretni nem kezdtem,
mióta szeretni kezdtem, minden bánatban részt vettem.

Es' az eső szép csendesen,
ne sírj rózsám keservesen.
Ne sírj rózsám keservesen,
majd megsegít a Jóisten.

Szennyes ingem, szennyes gatyám,
Mezőségen lakik anyám.
Nincsen fája se hamuja,
hogy az ingem megszapulja.

Ne nézd, hogy én szennyes vagyok,
mert szívemben nincsen mocsok.
Az az egy pecsét benne van,
szeretlek én rózsám nagyon.

||:Szabad madár, vagy te rózsám,
mégis ritkán jársz el hozzám.:||
Ha én olyan szabad volnék,
minden este nálad volnék,
ajlalala, lalala, lala

||:Este későn ne járj hozzám,
tilalomban tart az anyám.:||
Mond meg virág a rózsának,
tartson szeretőt magának,
tartson szeretőt magának,
ajlalala, lalala, lala

||:Ha elmész is, járj békével,
rólam se felejtkezzél el,:||
Akkor jussak az eszedbe,
mikor kenyér lesz kezedbe.
aj-lalala, la-lala, lala-la-la-la,

Akkor se jussak egyébről,
csak az igaz szeretetről.
Csak az igaz szeretetről,
ajlalala, lalala, lala

Ne szeressél kettőt-hármat, mer' az egy is elég bánat.
Olyan bánat a szívemen, kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna, szívem kettészakadt volna.
||:Aj Istenem, hogy' éljek meg, hogy a világ ne szóljon meg:||

Szól a világ mit hajlok rá, úgy ég a tűz, ha tesznek rá.
Az egész világ rólam beszél, de azt mind elfújja a szél.
Úgy kellett volna szeretni, hogy azt ne tudja meg senki.
Megtudta az egész világ, minden rosszat reám kiált.
Aj, la, lala, la....

Ritka tempó

Szék városi nagy hegy alatt,
folyik a szerelem-patak.
Aki abból vizet iszik,
babájától elbúcsúzik.

Szép a tavasz, szép a nyár,
szép aki elöttem jár.
Mer' aki elöttem jár,
még az éjjel vélem hál.

Véled biz' én nem hálok,
mer' bitangot csinálok!

Sűrű tempó

Karikára legények,
jaj, de lassan veritek!
Megyek én is segítek,
mindjárt jobban veritek!
Hujjujjujjujju

Kék ibolya a temetőn,
haragszik rám a szeretőm.
Ha haragszik, nem bánom,
mással élem világom!
Hujjujjujjujju

Csárdás

Bonchidai menyecskék,
ugrálnak, mint a kecskék.
Szeretőjük mindig más,
az uruk csak ráadás.

Húzzad édes muzsikásom,
mert én néked megszógálom.
Vaj aratok, vaj kapálok,
vaj az éjjel véled hálok.

A kapuba a szekér,
itt a legény leányt kér,
||:de a leány azt mondja:
Nem megyek férjhez soha.:||

Párnahaja szövetlen,
derékalja tőtetlen.
||:A tolluja a tóba,
a vadréce hordozza.:||

Örömanya jöjjön ki,
a kapuját nyissa ki.
||:Eressze be a vejét,
a lánya szeretőjét.:||

Ablakomba besütött a holdvilág,
az én rózsám abban fésüli magát.
Göndör haját százfelé fújja a szél,
köszönöm babám, hogy eddig szerettél.

De szeretnék az erdőben fa lenni,
ott is csak a tölgyfa nevet viselni,
mert a tölgyfa kék lánggal ég, füst nélkül,
az én szívem soha nincs bánat nélkül.

De szeretnék az égen csillag lenni,
az ég alján homályosan ragyogni,
(ott is csak a hajnalcsillaggal járni)
éjfél után megkerülném az eget,
hadd tudjam meg, hogy a babám kit szeret.

Nem loptam én életemben,
csak egy csikót Debrecenben,
||mégis rám verték a vasat,
babám szíve majd' meghasad.||

Mikor mentem hazafelé,
három zsandár állott elém,
||azt kérdezték, mi a nevem,
hol az utazólevelem.||

Megállj zsandár, megmutatom,
csak a lajbim kigombolom,
||előveszem a revolverem,
ez az utazólevelem.||

Mikor mentem hazafelé,
megnyílt az ég háromfelé,
||ragyogtak rám a csillagok,
mert tudták, hogy árva vagyok.||

Iskolába nem járattak,
olvasni sem tanítottak,
||két szemedből kiolvasom,
hogy szívedben bánat vagyon.||

Szeretem én a papot, alalalala,
veszek neki kalapot, alalalala,
de még jobban a papnét, alalalala,
veszek neki kanapét, alalalala.

Jaj Istenem, tégy egy, tégy egy csodát,
változtasd borrá a Tiszát,
||ha a Tisza borból volna,
a szívemnek semmi baja se volna.||

Még azt mondják részeg, részeg vagyok,
pedig én csak jó bort iszogatok.
||A nádszál is ingadozik,
pedig az csak vizet iszik, csuhajja.||

Iskolába nem járattak,
olvasni sem tanítottak,
||két szemedből kiolvasom,
hogy szívedben bánat vagyon.||

Friss csárdás

Szeretem én a papot, alalalala,
veszek neki kalapot, alalalala,
de még jobban a papnét, alalalala,
veszek neki kanapét, alalalala.

A kapuban a szekér,
itt a legény leányt kér,
||de a leány azt mondja,
nem megyek férjhez soha.||

Párnahaja szövetlen,
derékalja töltetlen,
||a tolluja a tóba’,
a vadréce hordozza.||

Örömanya jöjjön ki,
a kapuját nyissa ki,
||eressze be a vejét,
a lánya szeretőjét.||

Azt hallottam én a héten,
leányvásár lesz a héten.
||Én is oda fogok menni,
szőkét-barnát választani.||

Szőkét ne végy, mert beteges,
pirosat se, mert részeges,
||barnát vegyél, az lesz a jó,
az lesz az ölelni való.||

Jaj Istenem, tégy egy csodát,
változtasd borrá a Tiszát,
||ha a Tisza borból volna,
a szívemnek semmi baja se volna.||

Még azt mondják részeg, részeg vagyok,
pedig én csak jó bort iszogatok.
||A nádszál is ingadozik,
pedig az csak vizet iszik, csuhajja.||

Porka

|Elvesztettem sárga lovam ||:patkóját,:||
a kis vőfély találja meg a ||:nyomát.:||
Lalalala....

Hétlépés

Mókuska, mókuska, felmászott a fára,
leesett, leesett, a fekete sárba.
Doktor bácsi ne gyógyítsa meg,
huncut a mókus, újra fára megy.

Ablakomba besütött a holdvilág,
az én rózsám abban fésüli magát.
Göndör haját százfelé fújja a szél,
köszönöm babám, hogy eddig szerettél.

De szeretnék az erdőben fa lenni,
ott is csak a tölgyfa nevet viselni,
mert a tölgyfa kék lánggal ég, füst nélkül,
az én szívem soha nincs bánat nélkül.

De szeretnék az égen csillag lenni,
az ég alján homályosan ragyogni
(ott is csak a hajnalcsillaggal járni)
éjfél után megkerülném az eget,
hadd tudjam meg, hogy a babám kit szeret.

Zsuzsanna-köszöntő

Sok Zsuzsanna napokat, vígan megélhess,
napjaidat számlálni, ne légyen terhes.
Az ég harmatja szívedet újítsa,
áldások árja házadat elborítsa.

Tenéked minden öröm holtig adassék,
amellett semmi bánat ne barátkozzék.
Légyen éltednek virága mind kinyílt,
szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt.

Véglen az egek várát vígan szemlélhesd,
ott aztán az életet, jobbra cserélhesd.
Az Úr a boldog életben részt adjon,
a szentek serge körébe fogadjon, de fogadjon.

Lakodalmas szövegek

A kapuba a szekér,
itt a legény leányt kér,
de a leány azt mondja:
Nem megyek férjhez soha.

Azt hallottam én a héten,
leányvásár lesz a héten.
Én is oda fogok menni,
szőkét, barnát választani.

Szőkét ne végy, mert beteges,
pirosat se, mert részeges.
Barnát vegyél, az lesz a jó,
az lesz a dologra való.

Aki rajtunk bámészkodik,
az is ide kívánkozik.
Ide biza ne jöjjön,
vagyunk mük itt elegen.
(csak gyerekek éneke)

Vonulós nóta

Hat ökör járomba,
magam vagyok zálogba.
Gyere rózsám váltsál ki,
ne hagyjál elhervadni.

A menyasszony szép virág,
koszorúja gyöngyvirág.
Az a boldog vőlegény,
ki azt mondja: az enyém.

A menyasszony gyöngykoszorú,
csak az én szívem szomorú.
A menyasszony szíve tája,
boldog minden dobbanása.

Fehér galamb házunk felett,
édesanyám, Isten veled.
Köszönöm, hogy felneveltél,
áldjon meg az Isten ezér.

Templomi ének

Isten égi atyám, ím elötted állva,
áldást kérünk tőled ez új házasságra.
Hallgasd meg imánkat, vedd őket kegyelmedbe,
igaz szeretettel, szíveiket fűzd egybe.

Aki téged áldva, áldást csak tőled várna,
áldást, boldogságot adj Uram ez új párnak,
szenteld meg, ó Isten!

Négyes (magyar)

Hajtsd ki rózsám az ökröket,
legeltesd meg szegényeket.
Szénafűre ne hajtsd őket,
mert elveszik a szűrödet.

Az én rózsám szemöldöke,
többet ér, mint a hat ökre.
Mer az ökör szántó-vető,
de a rózsám hű szerető.

Mit ér az a szép magas ház,
kívül-belül fekete gyász.
Mit ér az a szép hat ökör,
ha engem a bánat gyötör.

Lassú

||:Gondold meg édesem, elejét utolját,:||
hogy kivel kötöd le két szemed világát.
||:Mer nem tiszta búza, hogy learathasd,:||
mer nem kölcsön kenyér, hogy learathasd. (fiúk)

Jaj Istenen, de víg voltam,
míg az anyám lánya voltam.
De most, hogy a másé lettem,
jaj Istenem, mi lesz velem,
jaj Istenem, mi lesz velem, csuhajja.

||:A pántlika könnyű gúnya,:||
mer azt a szél könnyem fújja, aj-lala
De a párta nehéz gúnya,
mer a gond azt holtig nyomja, aj-lalala...

Aradi

Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára,
az aradi várnagy börtön ablakjára.
Szánja aztat 13 magyar vitéz,
ki a börtön fenekén a halálra kész.

Elítélték sorban mind a tizenhármat,
szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat.
Elnevezték fölségsértő pártütőknek,
hogy a magyar szabadságért harcra keltek.

Uramfia, az ítélet akasztófa,
mintha gyáva útonállók lettek volna!
Mintha méltók nem lennének egy lövésre,
férfiakhoz, katonákhoz illő végre.

Vőfi szövegek

A mi menyasszonyunk nékem azt beszéli,
hogy mi közöttünk párját nem szemléli.
Már ő is szeretné pártáját letenni,
ha a násznagyurunk néki megengedi.

Most aztán muzsikás a mizsikád sírjon,
úgy, hogy a menyasszony füle megnémuljon.
Húzd el Rákóczinak azt a szép nótáját,
amit sírva fújt, mikor vívta szabadságát.

Nem látok én közöttük egyet sem apácát,
járjuk el hát szépen a menyasszony táncát.

"Elvesztettem sárga lovam patkóját"

Vőfi szöveg konytolás után

Szép menyasszonyunkat kissé félrehívtam,
hogy néki ma háza táját bemutassam.
Akkor még leány volt a mi menyasszonyunk,
most, mint új menyecskét e házba behoztuk.

Feltettük fejére fésüjét és kontyát,
felruháztuk vele férje háza gondját.
Nagy kötelesség szállott a vállára,
adjon Isten erőt az elhordozására!